A hippi stílus és hippi divat eredete

A hippi stílus és hippi divat eredete

A hippi stílus és hippi divat eredete

woodenA hippi divat a 60-as évek óta újra és újra feléled. Gyakran megjelenik a kifutókon, a kirakatokban. Sokan azért hordanak hippis ruhadarabokat, mert éppen az a trendi, mások egyszerűen azért, mert szeretik a színes, mintás harsányságot (mint pl. én). Létezik azonban olyan embercsoport a földön, akik a mai napig hisznek a hippi értékekben, és igyekeznek azt a megjelenésükkel is tükrözni.   Az ő szemükben a hippi stílus több, mint retrós színes göncök viselete.

Milos formán 1979-es Hair című filmjében– ami az azonos című musical alapján készült – megcsodálhatjuk hippi korszak színes világát. A film persze nem tudta levetkőzni saját korának divatját, ezért a frizurák egy kicsit viccesen hatottak volna még a 60-as évek hippik szemében is – amikor is a film játszódik.

 

A hippi stílus jellemzőiSuper denim nuevo reciclado elefante campana por TheLookFactory:

  • színes és fantáziadús
  • hosszú haj
  • szőrös hónalj
  • trapéznadrág
  • hímzett blúzok
  • tölcsérujj
  • virágmotívumok
  • össze nem illő vagy ellentétes színű ruhadarabok párosítása
  • különböző népek motívumainak a felhasználása

A hippik nem engedhették meg maguknak a márkás, drága ruhák vásárlását, ezért használt, összefoltozott ruhákat hordtak. Legtöbbször maguk készítették a ruháikat rongyokból, régi ruhákból.

A manapság divatos vintage és retro stílus is hasonlít ehhez.

Érdekes jelenség, amikor a plázacicák is elkezdik majmolni a hippi divatot, amikor éppen ez a trendi. Ha tele is vannak a boltok olykor színes mintás hippis cuccokkal, az igazán eredeti darabok otthon készülnek régi ruhákból egyedi hímzéssel festéssel, amelyekhez saját kezűleg gyártott ékszer illik!

retro vagy vintage

hippi stílus = antidivat

A hippik a megjelenésükkel is tüntettek koruk társadalmi jelenségeivel szemben. A szabadságot/szabadosságot hirdették polgárpukkasztó módon.

 

A hippi szó jelentése

Maga a hippi szó az angol „hipster” kifejezésből származik. A hipsterek voltak azok az emberek, akik San Fransisco-ban a Haigh-t-Ashbury körzetbe költöztek az 1960-as években.

A harlemi dzsessz szlengben már az 1930-as években is használták a „hep” szót: a menőket nevezték így. Az írásmódja később „hip”-re változott, s az 50-es években hip-nek lenni azt jelentette, hogy az illető benne van minden menő dologban.

Hippik az ókorban

Egyes vélemények szerint a hippi mozgalom gyökerei egészen az ókori görög filozófusokig, Szinópéi Diogenészig és a cinikusokig vezethetők vissza. A Time egyik 1968. júliusi cikke szerint ők voltak a történelem első, korai hippijei.

Mi ellen lázadtak a hippik?

A II. világháború után hatalmas gazdasági és demográfiai fellendülést tapasztalt meg az amerikai társadalom. Az új fiatal nemzedék jobb perspektívával indult neki az életnek, korábban házasodtak, aminek következtében 1946 és 1964 között hetvenmillió gyerek született az Egyesült Államokban, ők voltak az úgynevezett baby-boomerek.

Kattints a lenti cikkre – ha még többet szeretnél megtudni a baby-boom generációról!

Hippik, keresők vagy közízlést diktáló tinédzserek voltak egykor a mai 50-70 évesek?

Egy kis baby-boomer krónika

A keményen dolgozó szülők igyekeztek úgy felnevelni a csemetéiket, hogy mindenük meg legyen. Ha azt gondolod, hogy ettől boldog felnőttekké váltak, tévedsz!

Bár ezek a fiatalok soha eddig nem látott jólétben nőttek fel, mégsem voltak elégedettek, mert egyszerűen nem találták a helyüket az egyre inkább elanyagiasult fogyasztói társadalomban.

Békére és nagyobb szabadságra vágytak, elutasították a szülők merev erkölcsi felfogását, új kultúrát vagyis inkább „ellenkultúrát” teremtettek maguknak.Így született meg az ötvenes évek közepén a beatnemzedék, majd a hatvanas években  – tömeges ifjúsági mozgalomként – a hippi kultúra.

Az első zenés tüntetés a toleranciáért, a békéért, a szabad gondolkodásért és a szerelemért 1967 januárjában volt San Francisco-ban a Golden Gate Parkban, amit Emberi Együttlétnek, azaz Human Be-In-nek neveztek.

A rendezvény egy láncreakciót indított el, melynek eredménye volt a legendás Summer of Love (szeretet nyara) és a Woodstock fesztivál is. Utóbbit a New York állambeli 4000 főt számláló Bethel városában tartották 1969 augusztusában. Ez az a találkozó, amiről már biztosan mindenki hallott, a hippi kor és szubkultúra szimbólumává vált. Egyszeri volt, és megismételhetetlen, ahol fellépett a korszak számos ismert zenésze, pl.: Janis Joplin, Jefferson Airplane, Jimmy Hendrix és sokan mások.

Ez sokkal több volt, mint a szokásos „generációs” szakadék, mert a „baby boomerek” a társadalmi konvenciók és meggyökeresedett értékek egész sorát vetették el, gyakran radikális módon, akár a nagy egyetemi diákmozgalmak(Berkeley, Columbia), akár a hippi-kommunák keretein belül. Önálló véleményük volt, helyet követeltek maguknak a közéletben, a politikai aktivizmus életformává vált. Ez szülte a vietnami háború ellen később világméretűvé nőtt tiltakozást, de nem érhetett volna el sikert e szellemi közeg nélkül az afro-amerikai polgárjogi harc és a feminizmus sem.

Hogyan éltek a hippik?

1967-ben, a „szeretet nyarán” már mintegy 100 ezren éltek a San Franciscó-i kommunákban. A hippik kiépítették saját infrastruktúrájukat: még az ingyenes egészségügyi ellátást is megszervezték, és egy ingyenkonyhát is felállítottak. Egy nagy család voltak, mindenki anya és apa a biológiától függetlenül, s együtt nevelték a gyermekeiket.

Hippi stílus, hippi kultúra, hippi kommuna

Esti mese olvasás egy hippi kommunában. Fotó: Olson Source: View Liner ltd

Bár idillinek tűnhet a jó szándékkal kialakított szabadságot hirdető életvitel, mégis megvoltak az árnyoldalai a hippi kultúrának – bár ez szubjektív megítélés.

George Harrison, a Beatles gitárosa 1967-ben ellátogatott a Haight-Ashburybe.

„Nem olyan volt, amilyennek képzeltem (…) a Haigth-Ashbury kölykei kimaradtak az iskolából és ott lopták a napot, csak nem szeszt öntöttek magukba, hanem drogokat.”

– ezután lejött az LSD-ről és buddhista tanokkal pörgette magát. (Forrás: Wikipedia / hippi)

A hippi életmód jellemzői

Örök hippik - hippi stílus

Örök hippik

  • a szexuális forradalom követőivé váltak, lerombolva a bibliai erkölcsi elveket
  • marihuánát, hasist és LSD-t használtak, hogy felfedezzék a tudat alternatív oldalát
  • elhagyták a hagyományos társadalmi szerepeiket, de idővel ők is beilleszkedtek a fogyasztói társadalomba, amely ellen annyit harcoltak
  • pszichedelikus rockzenét hallgattak
  • egyszerre vágytak békére és anarchiára
  • A mozgalomra jelentős hatással voltak a keleti vallások és filozófiák (főleg a Krisna-tudat)
  • A természetfelettire nyitott hippik között egyre népszerűbb lett Jézus Krisztus személye -a hippik tömegesen csatlakoztak a „Jézus-mozgalomhoz”.

 

A hippimozgalom időszakában több film játszódik

 

Zabriskie Point – rendezte: Michelangelo Antonioni (1970)

 

Hair – rendezte: Miloš Forman (1979)

 

Forrest Gump – rendezte: Robert Zemeckis (1994)

Frisbee: The Life And Death Of a Hippie Preacher (Frizbi – Egy hippi prédikátor élete és halála) – rendezte: David Di Sabatino (2005)

Könyvek hippikről, hippiknek, hippi stílusról

Ismert hippik

A hippi stílus és divat hatása napjainkban

Az Egyesült Államokban a 60-as évek második felében felbukkanó hippi mozgalom elsődleges célja a társadalomból való kivonulás, a korábbi kötöttségek alól felszabadított életmód kialakítása volt. A hippik a korábbi nemzedékek prüdériájával szemben a szexualitás szabadságát hirdették, kritikával viszonyultak a fogyasztói társadalom hagyományos értékeihez, és elítélték a háborút.

A hippi életérzés és divat nagyon nagy hatással volt a kultúrára. Befolyásolta a művészeteket, köztük az irodalmat, a filmipart és popzenét is. Világszerte elfogadták azt a kulturális sokszínűséget, amit magába foglalt, s hagyományait a mai napig megtalálhatjuk lépten-nyomon.

A hippimozgalom hatására fejlődtek ki a ’70-es évek zöld-ökológiai mozgalmai, a feminizmus második hulláma, a meleg (LMBT), illetve fekete polgárjogi mozgalmak.

Ha hippi stílusú egyedi színes fajátékot keresel, válaszd Dadu Bebop fajátékait.

Angol nyelvű webshop: Bebop wooden toys

A hippi vagy bohém menyasszonyi ruha napjainkban is trendinek számít, kismamáknak is jól áll. Ha hippi/elopement esküvői helyszínt keresel olvasd el a következő cikket:  Szöktetéses elopement esküvő ZeBu Be You bohém menyasszonyi ruhában

 

Ha tetszett a cikk, és nem akarsz lemaradni a többi írásról, iratkozz fel a Retro-Vintage hírlevélre

[wysija_form id=”1″]

Antal-Pap Judit

Antal-Pap Judit

Művelődési menedzser, web-designer, SEO szakember, blogger

Saját honlapok:

AntikaotikaAntikaotika-designAntikaotika-SEORero-Vintage

Retro ruhák és frizurák, amelyek kiverték a biztosítékot az elvtársaknál

Retro ruhák és frizurák, amelyek kiverték a biztosítékot az elvtársaknál

Retro ruhák és frizurák, amelyek kiverték a biztosítékot az elvtársaknál

Magyarországon a rendszerváltás előtt – de főleg az 50-es 60-as években – nem hordhattál bármit. Létezett egyfajta szocialista erkölcs, amelynek meg kellett felelni. Nem volt mindegy, hogy meddig ért a szoknya, mennyire volt színes az ing, hogy fésülted a hajadat. A ma már sokszor viccesnek számító retro ruhák és frizurák egykor gyakran rendszerellenesnek számítottak, és viselőit kigúnyolták, meghurcolták.

Jampecek és színes retro ruhák

Magyarországon az 1950-es évek elejétől figyelhető meg ez a tendencia a begyűrűző Twist, majd Rock and Roll hatására. Több napilap figyelmeztetett a jampecek „rendszerellenes tevékenységeire“, ami a „nyugati tánczene“ és „táncstílus“ feltétel nélküli átvételére vonatkozott.

1950-re már nemcsak az „öncélú divatozás” vált elítélendővé,de „kispolgári szokássá” minősítették a lakkcipő viseletét,valamint a rúzs,a smink és a körömlakk használatát is.

 A ruhák kiválasztásánál az olcsóság és a beszerezhetőség vált meghatározó szemponttá. Az 50-es évek elején a választék beszűkült. A nők többsége kartonruhát,szoknyát és kockás flanelblúzt viselt.

Az overall és a lódenkabát egyhangúságát csak az úgynevezett „jampecdivat”  próbálta megtörni, felemás sikerrel.

Jampec jelentése:

„feltűnően öltözködő, léha fiatalember”

Jiddis szó (jampoc, többes jampec), azaz ‘bolond’, tkp. ‘nagy f*sz’, a jam (‘tenger, nagy’) és poz (‘hímvessző’) összetétele, az előbbi héber, az utóbbi germán eredetű. ‘Divatmajom’ jelentése a magyarban alakult ki, a szó a hatvanas évek óta nem használatos.

Forrás: Magyar etimológiai nagyszótár (Tótfalusi István)

A jampec szót már korábban, az 1950-es években is használták, de akkor Magyarországon ez egy osztályellenes jelzőnek számított, ezért az 1970-es évek végén a jampi szót kezdték el használni. A jampik teljes egészében felvállalják ezt a stílust, ezzel együtt pedig valamilyen társadalmi heccelésbe mennek át a viselkedésükkel, küllemükkel, zenei beállítottságukkal.

 Retro ruhák és frizurák jampec fiúk számára

retro ruhák - jampecok

Szovjet karikatúra: A jampec a Nyugat ügynöke! (Forrás: wangfolyo.blogspot.hu)

  • csőnadrág
  • színes ing
  • az ingtől teljesen eltérő mintázatú nyakkendő
  • napszemüveg – éjszaka is kötelező
  • Elvis-frizura

Retro ruhák és frizurák jampec lányok számára

  • pöttyös vagy  kockás szoknya sokrétű szoknya
  • mélyen kivágott, rövid ujjú blúz
  • nyakban megkötött selyemsál
  • napszemüveg
  • frizuránál pedig a lófarok mellett a frufru az, ami kötelező jellegű.
  • dauer

 

A jampecek feltűnő viseletéhez társultak az egyéb feltűnőnek minősített szokások: mint például a vad tánc.

 

rockabilly - Google keresés:

 Kattints ide: Gúnyversek jampecokról

Az 50-es évek munkásnőiről és a jampecdivatról még többet olvashatsz  Valuch Tibortól, aki a téma szakértője.

Érdekesség:  Moszkvai jampecek

Botrányos retro ruhák a 60-as években

Az önkifejezés időszakában, vagyis a 60-as évek második felében egyfajta kettősség jellemezte a magyar divatot: míg a magazinok hasábjain a modellek dámaként köszöntek ránk vissza, az utcára egyre inkább betört a farmer, a miniszoknya, és a hosszú haj divatja.

Öltözködés tekintetében természetesen a fiatalokkal gyűlt meg leginkább a baja a  rendszernek. A hivatalos szocialista ideológia nem tudott mit kezdeni az ifjúsági divattal, ellenben csak pár hónap kellett, hogy a párizsi divatszalonok legújabb tervei átjussanak a vasfüggönyön.

A miniszoknya és a szocialista erkölcs

1966-ig Magyarországon  az óvodás lányok kiváltsága volt a miniszoknya. Noha nyugaton már öt éve hódított az utcákon, a Nők Lapja következetesen tagadta a csupasz női térdek létjogosultságát .

A fiatalok körében hihetetlenül népszerű lett, a legnagyobb hideggel dacolva is hordták. A miniszoknyák viselését nehezítette, hogy általában harisnyát és harisnyatartót hordtak, a harisnyanadrág nem volt még elterjedt, és csak „nyugatról” lehetett beszerezni.

A középkorúak a térdet éppen csak takaró, vagy térdközépig érő szoknyát, ruhát hordtak.

Hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának!

Az ész a fontos nem a haj…Hosszú haj retro ruhák jampecek

A hosszú haj problémája már az ötvenes évek elején is megjelent.  Fehér Klára Takács viadala című, 1951-ben megjelent epikus, versbe szedett tanmeséjében a jampec Takács Pistát így gúnyolja az írónő:

 „hosszúranőtt haja nyakába lóg szépen, hogyha Truman látná, sírna örömében”.

false

1956 után néhány esztendővel a fiatalok öltözködési és hajviseleti fellazulása ugyanis valóságos kockázatnak tűnt: a generációs elkülönülés és szembehelyezkedés gesztusa rémlett fel többek között a beatnemzedék gombafrizuráiban is.

A hippi mozgalom beszivárgásával egyre inkább divatba jött a hosszú haj a fiatal srácok és férfiak között is.

A hosszabb hajú fiúkat gyakran zavarták haza, és küldték borbélyhoz a gimnáziumokban.

Érdekes, hogy a lányok haja egyre rövidebbé, a fiúké pedig egyre hosszabbá vált a hetvenes évek közeledtével, ez a szempont pedig egy újabb vitatémát jelöl az évtizedből.

A hosszú hajat gyakran  a szocialista erkölcs elleni nyílt támadásnak tekintették az elvtársak, és a hippimozgalomhoz és a huliganizmushoz kötötték, mely a nyugati fellazításhoz kapcsolódik – ennek alapján bélyegezték meg a hosszú hajú fiatalokat.

A Budai Ifjúsági Parkba  1971-ig be se engedtek farmeros, hosszú hajú fiúkat!  Rajnák László elvtárs rendszerint személyesen felügyelte a park közönségének és fellépőinek megjelenését. Volt, hogy teljes együtteseket küldött haza a hosszú haj miatt; ha úgy hozta az élet, egy-egy pofon lekenésére is kedvvel vállalkozott, s egy időben különösen a farmerviselet váltotta ki a haragját: guggolva vizslatta a sorban álló tömeget, hogy a farmereseket idejekorán kiszúrja.

 

Összegzés

A divat és az öltözködés időről-időre – így a szocializmus évtizedeiben is – illemtani és erkölcsi kérdéseket vetett fel. „Fesse-e magát a dolgozó nő, és dohányozzék-e?” A korabeli válasz az volt, hogy mindez egyéni probléma, mindaddig, amíg a közízlés határait nem sérti. A szoknya hossza, a nők nadrágviselete, a fiatalok öltözködése és hajviselete ilyen, gyakran éles vitákat keltő probléma volt.

Maga Kádár János megengedő volt e tekintetben, bár ő is negatív értelemben definiálta a jelenséget:

„Nem baj, ha hosszú a fiatalok haja, csak mossák!”

 

Ha tetszett a cikk, és nem akarsz lemaradni a többi írásról, iratkozz fel a Retro-Vintage hírlevélre

[wysija_form id=”1″]

Antal-Pap Judit

Antal-Pap Judit

Művelődési menedzser, web-designer, SEO szakember, blogger

Saját honlapok: 

AntikaotikaAntikaotika-designAntikaotika-SEORetro-Vintage

[et_pb_fullwidth_breadcrumbs admin_label=”Fullwidth Breadcrumbs” _builder_version=”3.0.47″ _i=”0″ _address=”3.0″ /]

A 60-as évek ruhái – a szocializmus jegyében

A 60-as évek ruhái – a szocializmus jegyében

A 60-as évek ruhái – a szocializmus jegyében

A 60-as évek ruhái   – ahogy  erről korábban írtam  –  forradalmat jelentettek a geometrikus mintákkal tarkított szintetikus anyagaival. A nők folyamatosan rövidülő miniszoknyákban,  combközépig érő csizmaszárakkal sokkolták szegény férfiakat a rothadó nyugati világban. Vajon mindezekből mi szivároghatott át vasfüggönyön túlra. Mi az, amit még elviselt a szocialista erkölcs az 1960-as években?

Puhuló diktatúra a szocialista Magyarországon

Magyarországán az öltözködés az ötvenes évek közepéig politikai és ideológiai szempontból egyaránt fontos kérdésnek számított. A megtorlás elmúltával, a konszolidáció évei alatt a szocialista táborhoz képest elviselhetőbb élet alakult ki Magyarországon.

Ha valaki nyíltan nem sértette a tabukat – az 1956-os forradalom, az egypártrendszer, a szocialista építés, a Szovjetunióhoz fűződő egyenlőtlen viszony -, akkor az viszonylag háborítatlan magánéletet alakíthatott ki.

A magyar társadalomra a hatvanas évektől nagy hatást gyakorolt a nyugati fogyasztói kultúra.  A hatalom képviselőinek el kellett dönteniük, hogyan kezeljék az új jelenségeket, mi az, ami még elviselhető, és mi az, ami megengedhetetlen a szocialista Magyarországon.

A falvakban élők öltözködési szokásaiban alapvető változásokat hozott a Kádár-korszak első évtizede, különösen a kollektivizálás befejeződését követő időszak, amikor a hagyományos viselet elhagyása tömegessé vált.

A kérdéssel foglalkozó, 1962-ben készített belkereskedelmi felmérés szerint:

„Az elmúlt évek folyamán a városi öltözködés térhódítása jelentőssé vált, a forgalomban megnőtt a készruha, a kötöttáru és a szintetikus alapanyagú cikkek aránya. S ezzel a divat keresletformáló ereje a falusi lakosságra is fokozottabban kiterjed.”

Az áhított fogyasztói javak egy részét megpróbálta a hazai ipar helyettesíteni. A nehezen beszerezhető nyugati termékek csempészet révén kerültek forgalomba. A hatvanas évek második felétől virult is a bevásárló- és csempészturizmus.

Növekvő fogyasztói igények – csempészturizmus

A 60-as évek divatja - csempészturizmus

Hegyeshalom az 1960-as években. Forrás:retronom.hu

Az áruhiányos időszakban szinte mindenki csempészett, akinek lehetősége volt Nyugatra vagy egyes árucikkek miatt akár a szocialista országokba utazni.

A Kádár korszak egyes szakaszaiban – a műszaki fejlődés, a divat, vagy éppen az ország nyitottságától is függően – kimutatható, hogy mikor mi volt a legnépszerűbb és jól eladható csempészáru.

A 60-as évek ruhái közül a legkedveltebb csempészáruk közé tartozott az orkánkabát, a farmer és a nejlonharisnya.

Akit a vámellenőrzésnél elkaptak, annak az akkori törvények értelmében szembe kellett néznie a következményekkel, ami akár börtönbüntetés is lehetett.

A csináld magad mozgalomtól a luxus-szalonokig

A 60-as éveket nemcsak a hiány jellemezte: a szocializmus idején is létezett divat, divatos ruházkodás.

A szocialista divattal foglalkozó Simonovics Ildikó történész szerint a hatvanas évek végére egy ízlésesen öltözködő fiatal magyar nőnek viszonylag kicsi gardróbja volt, de mindenképpen volt benne egy-két külföldről beszerzett, jó szabású ruha is.

 szocialista divat - a 60-as évek ruhái - Centrum áruházak 1960-as évek

Centrum áruházak 1960-as években

A 60-as évek ruhái – Konfekcióruhák egy kaptafára

A megindult gazdasági fejlődéssel párhuzamosan nyíltak Pesten az első nagy divatáruházak. Az áruházakat 1948-ban államosították, ezután azok különböző formában működtek. 1966-ban jött létre az Országos Áruházi Vállalat, amely 1967-ben vette fel a Centrum Áruházak nevet.

„A csinos nőn jól áll a konfekció!”

A legnagyobb ruhagyártó vállalatok: a Fékon, a Vörös Október és a Május 1 ruhagyár.

Divatbemutató a Május 1. ruhagyárban, 1960

Divatbemutató a Május 1. ruhagyárban, 1960

Az öltözködésben a célszerűség volt a lényeg, ami gyakran jelentett silány anyagokat és ormótlan zsákruhákat. Természetesen az exportra készülő ruhák általában igényesebbek voltak.

Ezek a ruhagyárak alkalmanként divatbemutatókat rendeztek a legújabb kollekciókból.

A „manökenek” hétköznapjait ugyanaz a kettősség jellemezte, mint a korszak divatját általában. A vidéki művelődési házban való fellépés vagy a hátul csipesszel összetűzdelt, elméretezett konfekciómodellben való fotózkodás ugyanúgy az életük része volt, mint a luxusszállodák fényes kifutóin vagy a nemzetközi kiállítások pódiumán való pózolás a legszebb ruhakölteményekben.

Mivel  a szocializmus nem ismerte el a hivatalos manöken státuszt, a kifutók csillagjait vasalónőként, varrónőként, adminisztrátorként, szervezőként szerződtették a ruhaipari cégek.

 

A 60-as évek ruhái – Varrónők és szalonok

A hatvanas évektől a kisipari tevékenység, ezen belül a ruhakészítés, -tervezés egyre nagyobb mozgástérhez jutott, A divatos termékek nagyobb szériáinak előállításában a kisipari termelőszövetkezetek játszottak fontos szerepet. Sőt a hatvanas évek első felében már arra is akadt példa, hogy a hiánycikkekké váló ruhadarabokat a ruházati kereskedelmi vállalatok közvetlenül a kisipari termelőszövetkezetekkel gyártatták le.

Aki nem elégedett meg a konfekcióval, azaz a  gyári készruhával, amelyet nem személyre szabott mérték szerint készítettek, az is talált megoldást rá, hogy ruhatárát szélesítse.

Aki igazán adott a megjelenésre, annak több lehetősége is volt, hogy minőségi és divatos ruhához jusson, attól függően, hogy mennyi pénzt volt hajlandó erre szánni.

Aki olyan ruhát szeretett volna, ami nem fog rögtön szembejönni vele az utcán, az betérhetett a Ruhaipari Tervező Vállalat, vagy későbbi nevén a Magyar Divatintézet valamelyik Petőfi Sándor utcai üzletébe, mondjuk a Grácia Női Ruhaházba a Szervita (akkori nevén Martinelli) téren, vagy a Dáma áruházba a Párisi Udvarban. Ezeken a helyeken kis szériás, a Iparművészeti Egyetemen végzett tervezők által tervezett ruhákat vehetett a nagyérdemű, egy kicsit magasabb áron, mint amennyiért valamelyik Centrum Áruházban lehetett a tömegárut kapni.

60-as évek divatja - szocialista luxus

Forrás: FORTEPAN

 

Megjelentek tehát az  igényes szalonok is, amelyek közül kiemelkedett a Clara Szalon, ahová híres színésznők (Gábor Zsazsa, Tolnay Klári) valamint államfők és elnökök asszonyai jártak (Tito felesége, Kádár Jánosné). A szalon vezetője, Rotschild Klára  a szocialista haute couture egyik vezéregyénisége volt. Rotschild szabadon utazhatott nyugatra, hogy a legfrissebb párizsi divatot hozhassa haza és kínálhassa az elitnek.

A növekvő népszerűségű „elit szalonokban” legfeljebb tíz-húsz darabos szériák készültek. Az igényes darabok előállítóinak elérhetősége – gyakorta – szájhagyomány útján terjedt.

A csinosan öltözködni vágyók életében meghatározó szerepet töltött be a varrónő, illetve a rendszeresen meghirdetett varrótanfolyamok, ahol a hölgyek maguk is elsajátíthatták az alapvető fogásokat.

A 60-as évek ruhái – divatmagazinok

A ’60-as évektől újra megjelentek a divatmagazinokban a párizsi divatbemutatókról szóló tudósítások, így a városi divat fellendülését már semmi sem állíthatta meg!

Ha megnézünk egy korabeli Ez a Divatot, Fürge Ujjakat vagy a Nők Lapját,  mind tele van hasznos, praktikus tanáccsal, hogy az éppen aktuális divatnak megfelelően hogyan lehet a régiből is csinosat, újat csinálni, hogyan lehet férfi öltönyből helyes kiskosztümöt varrni, aztán a gyereknek abból télikabátot.

Wz a divat - a 60-as évek ruhái

Fürge Ujjak 1967. január-december - A 60-as évek ruhái

Nők Lapja újság

 A pesti nő  – retro humor

1 perc 20 másodpercre tekerve megnézheted, hogy milyenek voltak a 60-as évek ruhái. Csak 3 perc az egész! Retro „videoklip”.

A 60-as évek ruhái –  kelet-európai kitekintő

A 60-as évek ruhái - a szocializmus jegyébenValentyina Kobcseva kollekció („Szputnyik”, 1967. November)

 

 

A 60-as évek ruhái a szocializmus jegyében A matrjoska babák ihlette szovjet divat

60-as évek divatja: lányok a Szovjetunióból

Szovjet lányok tengerész stílusban

Az 1960-as évek szocialista divatja

Elvtársnő az NDK-ból

A 60-as évek divatja - NDK

Egy „elegáns” kelet-német pár – tettre kész beállással

USSR, 60-s - szovjet divatmagazin a hatvanas évekből

Fürge Ujjak – made in USSR

Könyvajánló

A 60-as évek ruhái - divat a szocializmus jegyében Öltöztessük fel az országot! A 60-as évek ruháiról és a szocialista évtizedek divatjáról az alábbi könyvben olvashatsz tanulmányokat:

Simonovics Ildikó – Valuch Tibor: Öltöztessük fel az országot! – Divat és öltözködés a szocializmusban

A divat, az öltözködés átalakulása általában a mentalitás, az értékek és a gondolkodás változását is kifejezi. Különösen igaz ez a szocialista korszak Magyarországán, ahol az öltözködés politikai és ideológiai szempontból egyaránt fontos kérdésnek számított.

Az Argumentum Kiadó gondozásában, 2009-ben megjelent tanulmánykötet elolvasását követően pontosan erről a témáról alkothatunk színes, átfogó képet. A kötet tanulmányai eredetileg előadásként hangzottak el a Kirakat: Divat a szocializmusban című kiállításhoz kapcsolódóan 2007-ben, a Budapesti Történeti Múzeumban megrendezett tudományos konferencián.

A szerzők írásaikban egyaránt vizsgálják a divatvonalak, a stílusok változásait, a divattervezés, a divattrendek és a divatváltozások történetét, az öltözködés társadalmi hátterét és viszonyrendszerét, valamint a ruházati fogyasztás históriáját. Így többek között olyan kérdésekre keresik a választ, hogy miként változtak az egyes emberek és társadalmi csoportok öltözködési szokásai? Milyen hatása volt erre a lakóhelynek és a társadalmi tagolódásnak? Miként alakult a korszak során a ruházati ellátottság? Mi jellemezte a ruházati fogyasztást a szocialista korszak évtizedeiben?

A képekkel, fotókkal gazdagon illusztrált kötet ezekről a kérdésekről próbál meg minél teljesebb képet rajzolni a téma nemzetközi és hazai szakirodalma alapján, szakszerűen, ugyanakkor tudományos ismeretterjesztésre törekvő, olvasmányos hangvételben.

Következő részben:

Retro ruhák, amelyek kiverték a biztosítékot az elvtársaknál

Ha nem akarsz lemaradni, iratkozz fel a Retro-Vintage hírlevélre!

[wysija_form id=”1″]

Antal-Pap Judit

Antal-Pap Judit

Antal-Pap Judit

Művelődési menedzser, web-designer, SEO szakember, blogger

Saját honlapok: 

AntikaotikaAntikaotika-designAntikaotika-SEORetro-Vintage

[et_pb_fullwidth_breadcrumbs admin_label=”Fullwidth Breadcrumbs” _i=”0″ _address=”3.0″ /]

A 60-as évek divatja a nagyvilágban

A 60-as évek divatja a nagyvilágban

A 60-as évek divatja a nagyvilágban

A 60-as évek divatja egyszerre vintidzs és retró. Jelen van még  a kifinomult elegancia a hangsúlyosan nőies vonalakkal – aki ezt a világot idézi meg, arról elmondhatjuk, hogy a vintidzs stílus követője.

Ugyancsak a hatvanas években tűnik fel a hippi stílus  a maga harsány színeivel és mintáival – ez a modern retró kezdete. 

Radikális fordulat  – szintetikus anyagok,  tömeggyártás

A huszadik század, divat szempontjából legmeghatározóbb évtizede: a hatvanas évek.

A hatvanas évek előtt, ha valaki nem az uralkodó divatirányzat szerint öltözködött azt sugallta magáról, hogy szegény, az évtizedtől kezdve viszont a függetlenségét hirdette ez által.

60-as évek divatja

Egykor a divat egy kisebb vagyonos réteg kiváltsága volt (Forrás: Burda)

 

Európa az 50-es évekre felülemelkedett a második világháborút követően kialakult nehéz helyzeten, és az 1960-as években megkezdődött a tömegfogyasztás. A tömeggyártás hatása az egész divatiparban érezhetõ volt. Ez a kor a technikai újítások időszakának bizonyult. Hatalmas tempóban jelentek meg az új szintetikus anyagok. Mindezek a változások azt tették lehetővé, hogy jó minőségű, viszonylag olcsó konfekció jöhetett létre.

Az évtized jelmondata: az egyszerűség és a lázadás

 

60-as évek divatja  – ingruhák és a tunikák Mary Quant - 60-as évek divatja

Mary Quant korai terméke volt az egyszerű, egyenesaljú ingruha, mely a régebbi időkkel ellentétesen figyelmen kívül hagyta a derekat és lazán térd fölé hullott.

Rudi Gernreich és Pierre Cardin az egyenes tunika számtalan változatát készítette el, amelyeket olykor hatalmas zsebekkel vagy kontrasztos szegélyekkel díszítettek, de lényegében kinézetük egyszerű maradt. Ezen alakot ki nem emelő ruhák népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy a hölgyek nagy része úgy akart kinézni, mint a lapos mellű, gazella lábú, kis fenekű Twiggy.

 60-as évek divatja

Twiggy, az anorexiás modellek előfutára…

1965, Peggy Moffitt, fashion by Rudi Gernreich:

1965, Peggy Moffitt egy Rudi Gernreich által tervezett tunukában

Pierre Cardin F/W 1965-66, photographed by Ghislain Broulard; 1966.: a 60-as évek divatja

1965-66 Pierre Cardin modellek

60-as évek divatja  – a miniszoknya forradalma

Az évtized szintén kedvelt ruhadarabja a miniszoknya volt. A szoknyaaljak tovább rövidültek a hatvanas években, 1965 végére már alig 15 cm-rel emelkedtek a térd fölé. Az évtized végére a mini már alig volt hosszabb egy csípőn viselt övnél.

A mininek méltó társa lett a harisnyanadrág: a textilipar eddigre jutott el odáig, hogy a nők, ha kedvük tartotta, eldobhassák a harisnyatartót, és a jóval kényelmesebb harisnyanadrágot választhassák. És ha már a lábat hangsúlyozták: jöhettek a színes, geometrikus mintás példányok is! Hogy a kép teljes legyen, hódítottak a hosszú, különleges színű csizmák is.

60-as évek divatja a nagyvilágban
60-as évek divatja a nagyvilágban
60-as évek divatja a nagyvilágban

A hatvanas évek a láb évtizede volt, amit miniben mutattak meg, vagy nadrággal takartak el.

 

60-as évek divatja  – a szűk nadrágtól a trapéznadrágig

Tuffin és Foale voltak az első tervezők, akik jól variálható nadrágkosztümöket gyártottak. Az egyenes szárú, vékony nadrágok, az 1930-as évekbeli bő pizsamanadrágok és a széles trapéznadrágok mind elfogadott formái voltak a kornak. A nadrág a derékról a csípőre került, és 1965-tól a vékony fiúk és lányok unisex öltözéke lett. Az évtized előrehaladtával a trapéz szár egyre népszerűbb lett, mígnem teljes hosszúságú, szoknyaszerű nadrágok készültek.

A nadrág a nők kedvelt ruhadarabjává vált, bár a felsőbb osztályokban élő hölgyek a „szegény nők ruházatának” tartották azt, és számos klubba és étterembe nem engedtek be nadrágos nőket.

Op Art Style: 60-as évek divatja

Op Art stílusban

Jean Shrimpton1960s vintage fashion:

Nadrágkosztüm szűknadrággal (panty)

Vintage 60's - A hatvanas évek divatja - nadrágkosztüm

Nadrágkosztüm variációk bő szárral – te is megvarrhatod!

 

Hippi divat – ellenkultúra

A hippikultúra eredetileg ifjúsági mozgalom volt, ami az 1960-as évek elején bontakozott ki az Egyesült Államokban, és onnan terjedt el a szerte a világban. A hipszterek a Beat Generation ellenkultúra értékeit örökölték, saját közösséget alkottak, pszichedelikus rockzenét hallgattak, a szexuális forradalom követőivé váltak, valamint marihuánát és LSD-t használtak, hogy felfedezzék a tudat alternatív oldalát, ám ezt úgy terjesztették el közöttük.

A hippi korszak idején minden a lázadásról, a szabadság érzéséről, a békéről, a szeretet kinyilvánításáról és a természetbe való visszatérésről szólt. Jellemző volt rájuk a nagyon hosszúra növesztett haj mindkét nemből, a farmer és pólók összeállítása, a trapéz nadrágok, a virágminták és minden más talán össze nem illő minta egy idejű hordása. Egy nagy családként tekintettek egymásra, akik mindig és mindenben együtt voltak.

Kattints ide: A hippi stílus és hippi divat eredete

The Beatles, 1967 - 60-as évek hippi stílus

The Beatles, 1967

Janis and the sixties...all in one photo:

Janis Joplin a 60-as években

Ewa Aulin <3 1960's.:

Ewa Aulin a 60-as években

Férfidivat a hatvanas években

1963-ban Pierre Cardin megalkotja a Beatles ruhadarabokat, amelyek jó ideig etalonként funkcionálnak a férfiak számára.

A férfiak divatjában óriási változást eredményezett, hogy eddig szabónál varratták a főleg sötét ruhadarabjaikat, ebben a korszakban viszont főleg az amerikai piac által is preferált tömegcikkek miatt rengeteg élénk szín, gallér nélküli kabát, kasmír pulcsi, szűk bársony nadrág és bőr bokacsizma jelent meg, feldobva az addig nagyon is egyszerű öltözködést.

A szűk szabás miatt a férfiak jobban ügyeltek a testtartásukra, a tetszeni vágyás végre nem zárta ki a férfiasságot. A ruhák egyre inkább uniszexé váltak, a nyakkendő éppúgy passzolt az apró sortokhoz, mint a végtelenségig díszített ingekhez. Egy idő után azonban maga a nyakkendő is vesztett presztízséből, hódító útjára indult a garbó.

1960 Ad Vintage Catalina Swim Trunks Suit Swimsuit Mad Men Fashion Style Sailing:
1960's INSPIRED FASHION TODAY | What Men Wore in the Early Sixties:
Fashion shoot in 1960s London.:

A következő blogbejegyzés témája is a 60-as évek divatja lesz, csak ezúttal a szocialista kultúra jegyében…

Ha téged is érdekel a retró és a vintidzs, ne felejts el feliratkozni a hírlevelemre!

A képek forrását megtekintheted a Pinterest oldalamon!

Antal-Pap Judit

Antal-Pap Judit

Művelődési menedzser, web-designer, SEO szakember, blogger

Saját honlapok: 

AntikaotikaAntikaotika-designAntikaotika-SEORetro-Vintage

[et_pb_fullwidth_breadcrumbs admin_label=”Fullwidth Breadcrumbs” _i=”0″ _address=”3.0″ /]

Retro stílus – modern retro

Retro stílus – modern retro

Retro stílus – modern retro

Milyen a retro stílus? Én nagyon lazán állok a kérdéshez, és egyáltalán nem érdekel, ha azt mondod a lenti  százéves plakátot felelevenítő grafikára, hogy retrós.

retro stílus

Forrás: ufunk.net

– A múltat idézi?

– Igen!

– Ennyi!

Retro vagy vintage? cikkemben már boncolgattam  a retro (retró) jelentését. Ha elolvasod, megérted, hogy miért használják a retró jelzőt olykor homlokegyenest eltérő stílusjegyeket mutató tárgyakra és alkotásokra. Mert mást értenek a retro stílus alatt.

Angol nyelvterületen, ahol a retro bővebb értelmezését használják, úgy tesznek különbséget a korszakok között, hogy pl. a 70-es, 80-as és 90-es évek  retro stílusát a modern jelzővel látják el.

Ebben az írásban most azt a retro stílus meghatározást képviselem, amely a hetvenes-nyolcvanas évek világát tükrözi.

Nézzük meg képek segítségével, hogy melyek az a retro stílus jellemzői!

Ha azt mondod: retro – én azt mondom: panellakás

A retro stílus valahogy mindenképpen kötődik hozzánk. Hogy miért? Mert vannak emlékeink a korábbi évtizedekből. Ha nagyon fiatal vagy, akkor is megcsap a retro-fíling szele, ha meglátogatod nagyanyádékat. A mai nagymamák már nem a kontyos csipketerítős (vintidzses) világot idézik, hanem valószínűleg a hetvenes-nyolcvanas évek bútorai között élnek, az egykori gyerekszobák pedig gyakran múzeumként őrzik a letűnt korok hangulatát.

retro stílus - lakberendezés

Forrás: http://lakberendezes.hu/eletmod/retro-1960-1990/

A retro stílusról azért is a panellakás jutott elsőként eszembe, mert nincs benne semmi rusztikus, vidéki hangulat, amelyben testközelbe kerülhetsz a természettel, fával, bőrrel, kővel, gyapjúval, stb. Itt kőkeményen uralja a teret a PVC, a fényes felületek, a műszál,gazdaságosság és a praktikum.

Sokan tűzzel-vassal akarnak szabadulni a szocialista ízléstelen relikviáktól, mások pedig súlyos pénzeket fizetnek, hogy beszerezzenek egy-két korhű vagy eredeti darabot.

Bár a modern retróra is alapvetően jellemző a giccs, mégis lehet találkozni gyönyörű megoldásokkal a lakberendezésben.

modern retro stílus

A képre kattintava megnézhetsz egy pár modern retro lakberendezést a Pinterest oldalamon: modern retro lakások

Retro stílus  – ordító narancssárga geometrikus formák

A narancssárga az első, ami eszembe jut a retróról. Természetesen vannak más színek is, de mivel ez a legfeltűnőbb, ezért ez az első, amit észrevesz az ember, különösen, ha óriási foltokban szemtelenkedik! A 70-es évek stílusára a narancssárga mellett jellemző a meggypiros, a türkiz, a kivi-zöld.

retro stílus

Forrás: woonblog.typepad.com/

 

retro stílus

Forrás: chictopia.com

A geometrikus formák mellett jellemző a retróra a leegyszerűsített virágminta és az indamotívumok is: tapétán, függönyön, bögrén, ruhán, mindenhol!

Egy a lényeg: bármilyen is a minta: legyen hatalmas és feltűnő

Retro stílus

NDK álom 1970 környékéről (Forrás: http://lakberendezes.hu/eletmod/retro-1960-1990/)

Retro stílus: diszkó és neon

A nyolcvanas években a divat sokat változott, de megmaradt a harsányság, csak most a neon színek kerültek előtérbe.

Emlékszem, hogy mennyire irigyeltem a nyugati turisták gyerekeit, akik felemás neonszínű cipőfűzővel,  szmájlis pólóban és hozzáillő hasitasival virítottak a fővárosban.

Nem kellett sokat várnunk a KGST-piacon hamarosan mi is beszerezhettük a neonszínű susogós mackót és a szuperdivatos bermudanadrágot!

Forrás: wheremyheartresides.com

Forrás: wheremyheartresides.com

Image detail for -Yes it’s really true, fluorescent colours, like Pantone Plus Neons ...:

A retro stílus összefoglalása

A retro stílust általában azért kedveljük, mert egy kis időutazást élhetünk át a régi korokat idéző alkotásokkal. Rosszabb esetben azért követjük a retrót, mert az a  trendi.

Az az ideális eset, amikor egy-egy retro darabra rácsodálkozunk, és énünk meghosszabbításaként tekintünk  rá. Azt ügyesen kombináljuk más 21. századi darabbal, úgy hogy harmóniára törekszünk. A retró stílussal mindig ki fogunk tűnni a tömegből, már csak a merész minták és a színek használata miatt is.

A retro stílus tőszavakban

retro stílus tisza cipő

Forrás: http://tomcsanyi.tiszacipo.hu/

  • harsány
  • játékos
  • vidám
  • élettel teli
  • bátor
  • gyermeki
  • olcsó
  • takarékos
  • elérhető
  • geometrikus
  • virágos
  • műanyag
  • fényes
  • ragyogó
  • humoros

 

A következő írásomban a ’90-es évekről lesz szó. Szerinted ez még belefér a retróba?

A hozzászólás írása részben megoszthatod a gondolataidat!

Antal-Pap Judit

Antal-Pap Judit

Antal-Pap Judit

Művelődési menedzser, web-designer, SEO szakember, blogger

Saját honlapok: 

AntikaotikaAntikaotika-designAntikaotika-SEORetro-Vintage