A 60-as évek ruhái   – ahogy  erről korábban írtam  –  forradalmat jelentettek a geometrikus mintákkal tarkított szintetikus anyagaival. A nők folyamatosan rövidülő miniszoknyákban,  combközépig érő csizmaszárakkal sokkolták szegény férfiakat a rothadó nyugati világban. Vajon mindezekből mi szivároghatott át vasfüggönyön túlra. Mi az, amit még elviselt a szocialista erkölcs az 1960-as években?

Puhuló diktatúra a szocialista Magyarországon

Magyarországán az öltözködés az ötvenes évek közepéig politikai és ideológiai szempontból egyaránt fontos kérdésnek számított. A megtorlás elmúltával, a konszolidáció évei alatt a szocialista táborhoz képest elviselhetőbb élet alakult ki Magyarországon.

Ha valaki nyíltan nem sértette a tabukat – az 1956-os forradalom, az egypártrendszer, a szocialista építés, a Szovjetunióhoz fűződő egyenlőtlen viszony -, akkor az viszonylag háborítatlan magánéletet alakíthatott ki.

A magyar társadalomra a hatvanas évektől nagy hatást gyakorolt a nyugati fogyasztói kultúra.  A hatalom képviselőinek el kellett dönteniük, hogyan kezeljék az új jelenségeket, mi az, ami még elviselhető, és mi az, ami megengedhetetlen a szocialista Magyarországon.

A falvakban élők öltözködési szokásaiban alapvető változásokat hozott a Kádár-korszak első évtizede, különösen a kollektivizálás befejeződését követő időszak, amikor a hagyományos viselet elhagyása tömegessé vált.

A kérdéssel foglalkozó, 1962-ben készített belkereskedelmi felmérés szerint:

„Az elmúlt évek folyamán a városi öltözködés térhódítása jelentőssé vált, a forgalomban megnőtt a készruha, a kötöttáru és a szintetikus alapanyagú cikkek aránya. S ezzel a divat keresletformáló ereje a falusi lakosságra is fokozottabban kiterjed.”

Az áhított fogyasztói javak egy részét megpróbálta a hazai ipar helyettesíteni. A nehezen beszerezhető nyugati termékek csempészet révén kerültek forgalomba. A hatvanas évek második felétől virult is a bevásárló- és csempészturizmus.

Növekvő fogyasztói igények – csempészturizmus

Az áruhiányos időszakban szinte mindenki csempészett, akinek lehetősége volt Nyugatra vagy egyes árucikkek miatt akár a szocialista országokba utazni.

A Kádár korszak egyes szakaszaiban – a műszaki fejlődés, a divat, vagy éppen az ország nyitottságától is függően – kimutatható, hogy mikor mi volt a legnépszerűbb és jól eladható csempészáru.

A 60-as évek ruhái közül a legkedveltebb csempészáruk közé tartozott az orkánkabát, a farmer és a nejlonharisnya.

Akit a vámellenőrzésnél elkaptak, annak az akkori törvények értelmében szembe kellett néznie a következményekkel, ami akár börtönbüntetés is lehetett.

A csináld magad mozgalomtól a luxus-szalonokig

A 60-as éveket nemcsak a hiány jellemezte: a szocializmus idején is létezett divat, divatos ruházkodás.

A szocialista divattal foglalkozó Simonovics Ildikó történész szerint a hatvanas évek végére egy ízlésesen öltözködő fiatal magyar nőnek viszonylag kicsi gardróbja volt, de mindenképpen volt benne egy-két külföldről beszerzett, jó szabású ruha is.

A 60-as évek ruhái – Konfekcióruhák egy kaptafára

A megindult gazdasági fejlődéssel párhuzamosan nyíltak Pesten az első nagy divatáruházak. Az áruházakat 1948-ban államosították, ezután azok különböző formában működtek. 1966-ban jött létre az Országos Áruházi Vállalat, amely 1967-ben vette fel a Centrum Áruházak nevet.

„A csinos nőn jól áll a konfekció!”

A legnagyobb ruhagyártó vállalatok: a Fékon, a Vörös Október és a Május 1 ruhagyár.

Az öltözködésben a célszerűség volt a lényeg, ami gyakran jelentett silány anyagokat és ormótlan zsákruhákat. Természetesen az exportra készülő ruhák általában igényesebbek voltak.

Ezek a ruhagyárak alkalmanként divatbemutatókat rendeztek a legújabb kollekciókból.

A „manökenek” hétköznapjait ugyanaz a kettősség jellemezte, mint a korszak divatját általában. A vidéki művelődési házban való fellépés vagy a hátul csipesszel összetűzdelt, elméretezett konfekciómodellben való fotózkodás ugyanúgy az életük része volt, mint a luxusszállodák fényes kifutóin vagy a nemzetközi kiállítások pódiumán való pózolás a legszebb ruhakölteményekben.

Mivel  a szocializmus nem ismerte el a hivatalos manöken státuszt, a kifutók csillagjait vasalónőként, varrónőként, adminisztrátorként, szervezőként szerződtették a ruhaipari cégek.

 

A 60-as évek ruhái – Varrónők és szalonok

A hatvanas évektől a kisipari tevékenység, ezen belül a ruhakészítés, -tervezés egyre nagyobb mozgástérhez jutott, A divatos termékek nagyobb szériáinak előállításában a kisipari termelőszövetkezetek játszottak fontos szerepet. Sőt a hatvanas évek első felében már arra is akadt példa, hogy a hiánycikkekké váló ruhadarabokat a ruházati kereskedelmi vállalatok közvetlenül a kisipari termelőszövetkezetekkel gyártatták le.

Aki nem elégedett meg a konfekcióval, azaz a  gyári készruhával, amelyet nem személyre szabott mérték szerint készítettek, az is talált megoldást rá, hogy ruhatárát szélesítse.

Aki igazán adott a megjelenésre, annak több lehetősége is volt, hogy minőségi és divatos ruhához jusson, attól függően, hogy mennyi pénzt volt hajlandó erre szánni.

Aki olyan ruhát szeretett volna, ami nem fog rögtön szembejönni vele az utcán, az betérhetett a Ruhaipari Tervező Vállalat, vagy későbbi nevén a Magyar Divatintézet valamelyik Petőfi Sándor utcai üzletébe, mondjuk a Grácia Női Ruhaházba a Szervita (akkori nevén Martinelli) téren, vagy a Dáma áruházba a Párisi Udvarban. Ezeken a helyeken kis szériás, a Iparművészeti Egyetemen végzett tervezők által tervezett ruhákat vehetett a nagyérdemű, egy kicsit magasabb áron, mint amennyiért valamelyik Centrum Áruházban lehetett a tömegárut kapni.

 

Megjelentek tehát az  igényes szalonok is, amelyek közül kiemelkedett a Clara Szalon, ahová híres színésznők (Gábor Zsazsa, Tolnay Klári) valamint államfők és elnökök asszonyai jártak (Tito felesége, Kádár Jánosné). A szalon vezetője, Rotschild Klára  a szocialista haute couture egyik vezéregyénisége volt. Rotschild szabadon utazhatott nyugatra, hogy a legfrissebb párizsi divatot hozhassa haza és kínálhassa az elitnek.

A növekvő népszerűségű „elit szalonokban” legfeljebb tíz-húsz darabos szériák készültek. Az igényes darabok előállítóinak elérhetősége – gyakorta – szájhagyomány útján terjedt.

A csinosan öltözködni vágyók életében meghatározó szerepet töltött be a varrónő, illetve a rendszeresen meghirdetett varrótanfolyamok, ahol a hölgyek maguk is elsajátíthatták az alapvető fogásokat.

A 60-as évek ruhái – divatmagazinok

A ’60-as évektől újra megjelentek a divatmagazinokban a párizsi divatbemutatókról szóló tudósítások, így a városi divat fellendülését már semmi sem állíthatta meg!

Ha megnézünk egy korabeli Ez a Divatot, Fürge Ujjakat vagy a Nők Lapját,  mind tele van hasznos, praktikus tanáccsal, hogy az éppen aktuális divatnak megfelelően hogyan lehet a régiből is csinosat, újat csinálni, hogyan lehet férfi öltönyből helyes kiskosztümöt varrni, aztán a gyereknek abból télikabátot.

 A pesti nő  – retro humor

1 perc 20 másodpercre tekerve megnézheted, hogy milyenek voltak a 60-as évek ruhái. Csak 3 perc az egész! Retro „videoklip”.

A 60-as évek ruhái –  kelet-európai kitekintő

Könyvajánló

A 60-as évek ruháiról és a szocialista évtizedek divatjáról az alábbi könyvben olvashatsz tanulmányokat:

Simonovics Ildikó – Valuch Tibor: Öltöztessük fel az országot! – Divat és öltözködés a szocializmusban

A divat, az öltözködés átalakulása általában a mentalitás, az értékek és a gondolkodás változását is kifejezi. Különösen igaz ez a szocialista korszak Magyarországán, ahol az öltözködés politikai és ideológiai szempontból egyaránt fontos kérdésnek számított.

Az Argumentum Kiadó gondozásában, 2009-ben megjelent tanulmánykötet elolvasását követően pontosan erről a témáról alkothatunk színes, átfogó képet. A kötet tanulmányai eredetileg előadásként hangzottak el a Kirakat: Divat a szocializmusban című kiállításhoz kapcsolódóan 2007-ben, a Budapesti Történeti Múzeumban megrendezett tudományos konferencián.

A szerzők írásaikban egyaránt vizsgálják a divatvonalak, a stílusok változásait, a divattervezés, a divattrendek és a divatváltozások történetét, az öltözködés társadalmi hátterét és viszonyrendszerét, valamint a ruházati fogyasztás históriáját. Így többek között olyan kérdésekre keresik a választ, hogy miként változtak az egyes emberek és társadalmi csoportok öltözködési szokásai? Milyen hatása volt erre a lakóhelynek és a társadalmi tagolódásnak? Miként alakult a korszak során a ruházati ellátottság? Mi jellemezte a ruházati fogyasztást a szocialista korszak évtizedeiben?

A képekkel, fotókkal gazdagon illusztrált kötet ezekről a kérdésekről próbál meg minél teljesebb képet rajzolni a téma nemzetközi és hazai szakirodalma alapján, szakszerűen, ugyanakkor tudományos ismeretterjesztésre törekvő, olvasmányos hangvételben.

Következő részben:

Retro ruhák, amelyek kiverték a biztosítékot az elvtársaknál

Ha nem akarsz lemaradni, iratkozz fel a Retro-Vintage hírlevélre!

[wysija_form id=”1″]

Antal-Pap Judit